Kovács Péter 7000 kilométeres kampánya
Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelölt aradi sajtótájékoztatóján a megszokottól eltérően önkéntes-csapatának koordinátorát, Száfta Szendét bízta meg az újságírók tájékoztatásával. „Ez a kampány nagyrészt a fiatalokról szólt, adjunk lehetőséget és hangot nekik az élet minden területén.” – vezette fel Kovács Péter Száfta bemutatóját, majd elmondta: a kampány végén a jelölt nem tud sok újat mondani, ezért az egyik önkéntesünket kérem meg, hogy számoljon be élményeiről, tapasztalatairól.
„Mi vagyunk azok, akik naponta, településről településre, több száz emberrel találkozunk, meghallgatjuk őket és elbeszélgetünk velük, amíg átadunk egy szórólapot - ismertette az önkéntes koordinátor -, az volt a célunk ismét felkeltsük az érdeklődésüket a politika iránt, és kicsit közelebb hozzuk hozzájuk az Európai Uniót, mert sokak számára megfoghatatlannak tűnik a brüsszeli politika.”
Száfta elmondta, hogy Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelölt körútja során több, mint 150 településen végzett „embertől emberig” kampányt, amely során 7000 kilométert tett meg a csapat.
„Ha számokban szeretnénk jellemezni a kampányt, akkor még elmondhatjuk, hogy 30 önkéntes segítette a munkánkat, akik a körút alatt elfogyasztottak 750 kávét, 180 csokis kiflit és két tortát.” – ismertette.