![]() |
|
Hogyan segíthetsz?Ez a választási kampány nem csupán Markó Béla és Tőkés László megállapodásáról vagy a jelöltjeink programjáról szól. A Magyar Összefogás minden magyar emberről szól, aki számára fontos egyéni boldogulása, családjának jövője és közösségének sorsa. Az Összefogás Nélküled, Nélkületek nem valósulhat meg. Számítunk Rátok, nemcsak június 7-én, de az azt megelőző mozgalmas kampányban is.
Segítsd a helyi kampányt – Segítsd a helyi Összefogást Lépj kapcsolatba a legközelebbi RMDSZ szervezettel, helyi kampánycsapattal vagy az országos kampánystábbal. Telefonálj be, vagy sétálj be a megyei vagy területi RMDSZ szervezethez. Sok mindenben tudsz nekünk segíteni.
Gyere el rendezvényeinkre! Figyeld honlapunk eseménynaptárát, illetve a helyi sajtóban megjelenő kampányeseményekről szóló hirdetéseket. Gyere el te is, hozd magaddal barátaid, ismerőseid.
Segíts a mozgósításban! Idén júniusban legnagyobb ellenségünk a közöny, az otthonmaradás lesz. Kampány alatt, és főleg a választások előtti utolsó héten ne felejts el szólni családtagjaidnak, barátaidnak, ismerőseidnek a Magyar Összefogás fontosságáról, az Európai Parlamenti választásokon való részvétel szükségességéről.
Menj el szavazni és vidd magaddal a családod, barátaid Június 7.-én ne felejts el szavazni a tulipánra. Szólj mindenkinek, hogy támogassa ezen a napon is a Magyar Összefogás listáját. A szavazás legfontosabb szabályairól itt olvashatsz.
Segíts az internetes kampányban • Töltsd le a háttérképünket, plakátjainkat, kampányspotokat - Választási honlapunkon külön oldalt szántunk letölthető háttérképeknek, letölthető plakátoknak és videó és audióspotoknak. Ezeket letöltheted, használhatod, terjesztheted kedved szerint. • Tedd fel a bannereinket, gombjainkat vagy videóinkat honlapodra, blogodra - Ha van saját honlapod vagy blogod, beszúrhatod a választási honlapunkról letölthető bannereket illetve gombokat. Ha blogbejegyzéseidet színesebbé akarod tenni, használd bátran a Magyar Összefogás, az RMDSZ és Tőkés László Youtube felhasználóján megjelenő videókat. Fotóinkat is letöltheted a Galéria oldalunkról és használhatod, terjesztheted. • Tedd ki státusba a kampányhíreinek linkjét - A saját hálózatod fontos. Biztos sok ismerősöd havered van a messenger listán. Yahoo messnger, MSN messenger vagy Skype státusba egyaránt kitehető egy link, akár magyarázattal, akár csak önmagában. Híreink, fotógalériáink, videóink terjesztéséhez sokban hozzájárulhatsz egy ilyen jellegű népszerűsítéssel is. • Jelöld be a Magyar Összefogást az Iwiw-en és a Facebookon - Ha jelen vagy az Iwiw-en vagy a Facebook-on keress rá a Magyar Összefogás nevű felhasználóra és jelöld be. Mi azonnal visszaigazoljuk kapcsolatunk. Így nem csupán egyszerű ismerős leszel, hanem aktív támogatója is a Magyar Összefogásnak, ugyanakkor állandóan értesülhetsz a kampányeseményekről, újdonságokról, fontos hírekről és tudnivalókról. Iwiw felhasználónk elérhető itt, Facebook felhasználónk itt. • Kattints a jelöltjeink honlapjaira. Nemcsak az RMDSZ központi honlapján, illetve a Magyar Összefogás választási honlapján, hanem a fő jelöltjeink saját honlapján is követheted a kampányunkat: |
Cseke Attila egészségügyi miniszter álláspontja a rezidensvizsgával kapcsolatban A Bechtel képviselõit fogadta Markó Béla miniszterelnök-helyettes Az önkormányzatokhoz kerülnek a kórházak A magyar oktatásnál ma sincs fontosabb cél Marosvásárhelyen lesz az RMDSZ március 15-i országos központi rendezvénye Az átvilágítást folytatni kell „Húsz évvel a temesvári népfelkelés után - Románia útja a demokratizálódás felé” A második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés – kiváló esély a magyar összefogásra „Fű alatt” Verespatakról az EP-ben Európai Parlament Erdélyi Magyar Képviselőcsoportja a Guşă szobor ellen |